Vízágyak

A vízágy egy olyan ágyszerkezet, mely a többnyire 20 cm magas, vízzel töltött speciális műanyagból készült vízmatracot olyan elemekkel ötvözi, melyekkel együtt a vízágy egy hagyományos ágy minden funkcióját betölti.

 

Mint minden fejlettebb alvástechnológia, a vízágy is az emberi test egyenletes súlyelosztását célozza meg, hiszen az egészséges alvás erre az elvre épül.

hagyományos ágy

vízágy

 

A vízágy az egyenletes súlyeloszlás kritériumát kiválóan teljesíti, mivel a benne levő víz sűrűsége szintén tökéletesen egyezik a testünk átlagosan 60%-nyi vízből álló sűrűségével, és emiatt viszonylag egyforma nyomást, alátámasztást gyakorol azon. A vízágy jó tulajdonságai tehát abból fakadnak, hogy egyenletesebb súlyelosztást biztosít az emberi testnek, mint egyéb otthoni alvástechnológiák. Fűthetőségének köszönhetően a vízágy használatából előnyök származnak bizonyos betegségek kezelésében is, de egészséges emberek számára ez legfeljebb a kényelem fokozását jelenti.

VÍZÁGY HASZNÁLATÁVAL NINCS TÖBBÉ:

  • álmatlan hánykolódás
  • elfeküdt, elzsibbadt testrész
  • fájó derék
  • alvás közbeni porallergia
  • vérkeringési zavar

A VÍZÁGY ELŐNYE, HOGY:

  • zavartalan, nyugodt az alvás
  • lebegésszerű fekvést nyújt
  • valóban ellazulnak az izmok
  • portaszító
  • teljes felületen elosztja a testsúlyt

Keménykeretű vagy puhakeretű?

Ha vízágyban gondolkodik, az első döntés amit hoznia kell a vízágy típusát illeti, mégpedig keménykeretű (hardside) vagy puhakeretű (softside). Ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények, ízlések, érzések. A következőket érdemes figyelembe venni a megfontolás során.

keménykeretű vízágy felépítés

keménykeretű vízágy felépítés

1. matrac  2. biztonsági bélés  3. fűtőpárna  4. keret  5. deszka  6. állvány

A keménykeretű vízágy számít a hagyományosabb, régebbi típusnak, hiszen a 60-as években született modern vízágy is eleinte ilyen volt. A nevéből következtetik, hogy a vízágy matrac szükséges oldaltámasztását egy kemény, legtöbb esetben fa keret biztosítja. Az amúgy kemény kereten lehet „puhítani” szivacsozott kárpitozással vagy szivacsozott élvédő szegélyek elhelyezésével. A vízmatrac magassága ennél a típusnál minimum 20 cm, mert legalább ennyi víz szükséges ahhoz, hogy az ember teste ne érje el a matrac alatti deszkát fekvés közben. Leggyakrabban egy ugyan szükséges, de viszonylag vékony matracvédő huzat kerül a matrac tetejére, majd arra az ágylepedő amin fekszünk. E kialakításnál legközvetlenebb a fűtött matrac az emberi testhez, ezért sokan a keménykeretű vízágyat tartják a legkényelmesebbnek.

puhakeretű vízágy felépítés

puhakeretű vízágy felépítés

  1. Matracaink külső damaszt borítása, mely puha, párnázott, tapintása és megjelenése különlegesen kellemes.
  2. Különlegesen felépített és megerősített kemény szivacs oldalak, melyek segítik a matrac formájának megtartását, lehetővé teszik a könnyebb, kényelmesebb leülést és felállást.
  3. Matracaink belső hullámcsillapító szivacsrétegei nyugalmas, stabil érzést nyújtanak úgy, hogy a vízágy egyforma súlyelosztást biztosító előnyei érvényesülnek.
  4. Ágyainknál lehetőség van a matrac borításával azonos külsejű alapzat használatára, mely tömör fenyő és OSB deszka felhasználásával készül.
A puhakeretű vízágy pár évtizeddel később látta a napvilágot, kialakítását főleg a hagyományos amerikai matrac és dobogó (mattress and box spring) látszata utánzása ösztönözte, mivel ránézésre nem lehetett megkülönböztetni attól és így a hagyományos amerikai hálószobabútorokkal jobban illeszkedett. Ennél a típusnál a vízágy matrac szükséges oldaltámasztását egy „kemény” szivacsból alakított keret biztosítja, melyet a matraccal együtt egy lezipzározható huzat borítja. Nem sokkal a bevezetése után kiderült, hogy az addig mérvadó 20+ cm-es vízmatrac magasságát ennél a típusnál csökkenteni lehet azzal együtt, hogy a matrac feletti párnázás vastagságát növelik. Sokak számára ez két előnyt jelentett: a víz mozgása – hullámcsillapítástól függetlenül – visszafogottabbá vált, és elegendő párnázás esetén nem kellett fűteni az ágyat, hiszen a huzat megfelelő párnázással elegendő szigetelést nyújtott a fűtetlen vizet és a test között.
Ezek után merülnek fel az egyéni vonások a típusválasztásnál. Van akinek előny, hogy nem kell fűteni az ágyat, van aki pont a kellemesen felfűtött ágyat kedveli inkább. Van aki mindent megad a vízmozgás fokozott visszaszorítására, van akinek kényelmesebb a közvetlenebb érintkezés a matraccal és a lebegésszerűbb fekvés. Van aki még a „puhított” kemény keretet is túl keménynek tartja, van aki a stabilitását kedveli.
A döntés a leendő vásárlónk dolga, de mi mindent megteszünk azért, hogy ezen döntés megalapozott és megfelelő legyen a számára.

Hullámcsillapítás?

Ahhoz, hogy a vízágy működjön, azaz felvegye testünk formáját, mozdulnia kell.  Hogy mennyit mozog a vízágyban lévő víz miután felvette testformánkat már a hullámcsillapításától függ.  Van akit a víz mozgása egyáltalán nem zavar és van, aki jobban örülne, ha egyáltalán nem mozogna.  Ha vízágy mellett döntünk, fontos kiválasztani a legmegfelelőbb hullámcsillapítási fokozatot.

csillapító rostrétegek

Az is kérdés, hogy az esetleges ágytársunkat mennyire zavarja, ha érez valamit a mi mozgásunkból.  Az igazság az, hogy minden fajta ágyon érez az egyik társ valamit abból, ha a másik mozog, de egy vízágyon ez az érzés eleinte szokatlan.  Meg lehet szokni, de a hullámcsillapítás segít rövidíteni a hozzászokási időt.

Senki sem fog venni vízágyat anélkül, hogy kipróbálná, azonban ritka az a lehetőség – mi sem vagyunk kivétel – hogy az összes hullámcsillapítási fokozatot végig lehessen próbálni.  Ezért készítettünk egy videósorozatot a különböző fokozatokról, hogy ha az egyiket vagy többet kipróbáltuk, a többiekről is legyen elképzelésünk a videók összehasonlítása és a szerzett tapasztalatunk alapján.


 

Csillapítatlan vízágy matrac

A teljesen csillapítatlan vízágy matrac egy fél percnél is többet hullámzik megmozgatás után.

Embedded thumbnail for Csillapítatlan
40%-os csillapítású vízágy matrac

A 40% csillapítás érzete hasonlít a csillapítatlanhoz.

Embedded thumbnail for 40%-os csillapítás
80%-os csillapítású vízágy matrac

A hullámcsillapítás középpontja.

Embedded thumbnail for 80%-os csillapítás
90%-os csillapítású vízágy matrac

A leggyakoribb választás hullámcsillapítás terén.

Embedded thumbnail for 90%-os csillapítás
95%-os csillapítású vízágy matrac

A legcsillapítottabb vízágy matracunk félbeosztott (dual) kivitelben.

Embedded thumbnail for 95%-os csillapítás